A fene egye meg a kolozsvári belvárosi forgalmat. Csak erre tudtam gondolni tegnap este a Sevilla meccs hetedik percéig, Tisztelt Asztaltársak. Ugyanis hiába ültem – számításaim szerint még épp időben – taxiba az első hét percét lekéstem a mérkőzésnek. Pedig jobban tettem volna, ha önkritikát gyakorlok és belvárosi forgalom helyett saját szórakozott fejemet szidom hevesen. Ami a mérkőzést illeti, azt ti is láttátok, így arról később pár sorral lentebb emlékezek meg. Legyen annyi elég elöljáróban, hogy bravúr volt a javából ez a döntetlen. Járt a taps a fiúknak a végén. De én annak is tudtam örülni, hogy hosszú idő után kezet rázhattam pubbácsi és Becker asztaltársakkal is. No meg jut eszembe, hogy a meccs után Koppandiz asztaltárs és „csendes olvasó” bátyja társaságában módomban állt két sört legurítani. Jól esett az is.

Szóval ott hagytam abba az előbbi gondolatmenetet, hogy jobban tettem volna, ha önmagam szidom a belvárosi forgalom helyett. Csak gyáva emberek kenik a felelősséget másra saját ostobaságuk miatt. Bogrács Huba volt a hibás! Ő amúgy köszöni kérdéseteket, jól van, most már lélekben is túl jutott a lábadozáson és a székely szőke ciklonnal végérvényesen megszakított minden diplomáciai kapcsolatot. Persze úgy könnyű, hogy az se akar már többé szóba állni vele, sőt a pofakönyvben még azt is letagadta, hogy ismeri őt. Az április elsejei poszthoz közelítve jó hír, hogy kezdi visszanyerni a humorérzékét és elveszettnek hitt cinizmusát is. Ahogy egy kedves barátom megjegyezte: Huba egy ideje nem volt már önmaga. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy időközben Huba láthatárán feltűnt Szkülla és Kharübdisz bikiniben, a következő halálos buktató, de szerencsére egyelőre még tisztes távolságban. Reménykedhetünk.

Jó volt ismét ott ülni a lelátón és nem tévén vagy streamen bámulni az eseményeket. Azonnal látszott, hogy Pet Rescue nem buszozásra, hanem letámadásra képezte ki seregét, ha mégis beszorult a csapat a saját tizenhatosa elé, az attól lehetett, hogy annyira erős volt az ellenfél. Mert ez a viszonylag formán kívüli Sevilla bizony bitang erős csapat. De ezt pont nektek mondjam Tisztelt Asztaltársak? Hiszen láttátok ezt ti is. Hiába nem volt egyetlen kaput eltaláló lövés sem az első félidőben a Sevilla játékosai szinte minden párharcot megnyertek a középpályán, csak Vinicius és Deac volt képes egy az egy elleni csatáit megnyerni. A középpályán pedig félelmetes tempóban mindössze néhány passzal hozták át a labdát. Szerencse, hogy a kapunk előtt most elfogyott a tudományuk.

A második félidőben érezhetően feljavult a Kolozsvári Vasutas játéka. Ami többek közt annak volt köszönhető, hogy a srácok tudatosan ívelték fel a labdát Omrani és Traoré irányába, akik közös erővel már meg tudták tartani a labdát. Hiába na, egy két méter magas négert könnyebb felrúgni, mint megkerülni és labdát szerezni tőle. Szintén pozitívumnak könyvelhetjük el a száz százalékos helyzet kihasználásunkat. A tizenegyesnél egy emberként hördült fel a stadion, hogy kéz volt, csak az az osnabrücki kebabárus intett továbbot, hogy a rosebb a fejét rágná le. És akkor lépett a színre a drámák öröké visszatérő szerkesztő elve, a deus ex machina. Mégpedig a videóbíró személyben. VAR ex machina fordíthatnánk le ezt futballnyelvre, ha ugye értenénk hozzá. De szerencsére nem.

A VAR pedig az igazsággal volt, az igazság meg velünk volt. Az igazságot jogosan megítélt büntetőnek hívták és Deac büntetett is. Ahogy azt a nagykönyvben – bármit jelentsen is ez – meg van írva. Apropó Deac: a gólján, a labdaszerzéséin és a megnyert párharcain kívül már megint nem csinált semmit, csak szaladgált össze-vissza. Rémes, hogy a teljes Európa Liga idényben semmit nem csinált leszámítva, hogy a csapat hét góljából hármat ő szerzett és három ízben meg ő adta a gólpasszt. Skandalum. Érthetetlen, hogy miért nem nyugdíjazzák.

A Sevilla góljára inkább most nem térek ki. Azért nem, mert nincs hozzá semmi kedvem. Elég legyen annyi, hogy szabályos volt. Punktum. A további esélyeinkről lehet beszélni, de látva tegnap esti ellenfelünk játékerejét nem érdemes. Kisebb csoda kellene hozzá, de volt már rá példa. Elvégre győzött ez a csapat már a Vén Traffordon is. Nem ám most, amikor a babaarcú gyilkos az edzőjük, hanem a legendás Szőr Alkesz uralkodása idején, akinek pályafutása előtt amúgy őszintén meglengetjük a kalapunkat. Élmény volt az ő csapatát legyőzni és komoly fegyvertény. Összegezve a látottakat csak ismételni tudom magam: ez a döntetlen bravúr volt a javából. Érdemes akként kezelnünk, ahogy egyébként a lefújás után a lelátó népe is tette. A záró idézet meg úgy is tudjátok, hogy kitől származik.

Fel a fejjel, Tisztelt Asztaltársak!

Fotók: RJA