Nem rúg minden meccsen négy gólt a Kolozsvári Vasutas, mondhatni elég ritkán. A tetejében már a puszta ténye annak, hogy a négy gólból hármat belső középpályások szereztek, egyet meg a balhátvédünk, igazán különlegessé teszi kedvenceink egyébként papírforma győzelmét.

Meg kell hagyni esztétikai szempontból sem hagytak maguk után kívánnivalót a srácok találatai. Látszólag Bordeianu tekerése a legszemrevalóbb mind közül, nekem mégis Itu gólja a kedvencem, mert mindig jól eső érzés az ellenféltől ajándékot kapni. Ez a mérkőzés megérdemelne egy részletesebb meccsposztot. De sajnos ismét csak kommentfogóra futja.

Bogrács Huba ugyanis ismét teljesen megkergült attól, hogy a székely Katharina Glamarda az elmúlt héten egyfolytában elhalmozta durva dicséretekkel. Ez annyira elvette Huba eszét, hogy fittyet hányt korábbi szomorú tapasztalataira és mit sem törődve azzal, hogy már kétszer átverte őt a kis boszorkány, harmadjára is belelépett ugyanabba a folyóba. Ezért nem is látta a meccset, csak a gólokat nézte vissza. McPásztori mester ugyanakkor azt javasolta Hubának, hogy tekintettel a fölényes győzelemre legalább csütörtök estig tartsa meg a ciklont. Meg fogja próbálni, hogy milyen eredménnyel az sajnos egyelőre kiszámíthatatlan. Attól még Huba gőzerővel készül a szilveszterre és ígéri, hogy a szokásos év végi megmarhuló poszt nem marad el. A csapat háza táján szerencsére rendben vannak a dolgok, játszik a csapat. Szóval továbbra is fogadjuk meg Tuskó Hopkins intelmét: fel a fejjel Tisztelt Asztaltársak!

A kárpótlást ezúttal is RJA asztaltárs fotói nyújtják.