Most, hogy a főlegvári gyorsvonat végigszáguldott a kies Netanja (Nyetenye?) városán, és faképnél hagyta, illetőleg az Európa Ligába utasította a Makkabeusokat, továbbá Tzukifijú, Păun és a megint semmit nem csináló Deac főszereplésével 4-1-re kiütötte a kezdetben vezetésre álló Chindiát, kénytelenek vagyunk olyan jelentéktelen formációkkal is foglalkozni, mint a Celtic Glasgow. Nehéz szívvel, némi meggyőződés híján megszenvedett mocskos poszt következik tehát.

A Celtic Glasgow történetének elmesélése nem feladatunk, de azért hadd szögezzük le, hogy a skótok zöme számára ők attól érdekesek, hogy a Glasgow Rangers ellenlábasai. Mindig is szeretjük az efféle másodhegedűsöket, akikre nyilván szükség van – legtöbbször amiatt, hogy az igazi virtuóztól meg lehessen különböztetni őket. Még mielőtt valaki a zöld-fehér (katolikus) Celtic és a kék (protestáns) Rangers közötti rivalizálás mélyére kívánna tekinteni, szögezzük le: a katolicizmusnak már a 16. századtól kezdve nem sok babér termett Skóciában. Ehhez elég csupán a híres és tragikus sorsú Mary Queen of Scots életútját megfigyelnünk, aki mindvégig katolikus maradt, a fia, James azonban nemcsak Skócia, hanem Anglia protestáns királya lett. Sőt: az ő támogatásával készült el a híres King James Bible nevet viselő angol bibliafordítás, amely az angolszász világban a magyar Károli Gáspár-féle Vizsolyi Biblia megfelelője, és az irodalmi angol nyelv alapját képezi.

No persze nem arról van szó, hogy vasárnaponként a Celtic követői a katolikus, a Rangers szurkolói pedig a protestáns templomokat töltenék meg zugig. Pedig ott nem is kellene a vendégszektorban szoronganiuk. Arról viszont igen, hogy skót plébános (olyan is akad, igaz csak nagyon elvétve) soha életében nem vezetne kék színű autót, és a protestáns lelkipásztorok közül eddig egyről tudok, hogy zöld autót vásárolt ­– és erre a szentségtörésre is én vettem rá húsz évvel ezelőtt. Én ugyanis mindkét csapatot kedveltem, de ezt az álláspontomat nem sikerült széles körben elfogadottá tenni. Ahhoz túl kevésnek bizonyult az a közel négy esztendő, amit a szigeten töltöttem.

Amíg a Rangers a menedzsment és egyebek jóvoltából – a Róla Elnevezett Kapitány mintájára – a skót foci legalsóbb bugyraiig küzdötte le magát, hirtelen a Celtic nevétől lett hangos Glasgow és Skócia. Mióta azonban a Rangers visszakapaszkodott és ismét edzésben van, lassan helyreáll a rend és az egyensúly ebben a tekintetben is. Ahogy Qui-Gon mondaná: He will bring balance to the Force. Train him. Szóval nem kell mindig azt hinni, hogy a szomszéd füve mindig zöldebb. Éppen azért, mert tényleg az. Különösen, ha összehasonlítjuk az európai kontinens legkiválóbb királyi/császári udvarainak legféltettebb pázsitjait Skócia legutolsó kis falujának legprimitívebb golfpályájával. Iszonyatos a különbség. És hiába hoznánk onnét fűmagot, gyeptéglát, trágyát, hiába öntöznénk napestig, Európában úgysem lenne olyan. Nem, mert ahhoz a zöld színhez néhány évszázadnyi alkotmányos monarchiának kellene eltelnie az adott helyen. A mi füvünk pedig csak sárgul, s aztán szívhatjuk. A fogunkat. Vagy a füvet. Vagy mindkettőt. Felváltva.

Hát a Celtic most egy kicsit el van bódulva a saját zöld színétől és füvétől. Valóban 7-0-ra verte összesítettben a Nomme Kaljut, majd újfent hetet mért a St. Johnstone-ra is. Mintha csak Jaroslav Hasek halhatatlan regénye, a Svejk lapjairól lépne elénk ama tiszta erkölcsű és jó hírben álló úriember, aki a Ferdinánd főherceg elleni szarajevói merénylet után két teljes napon át sikeresen elkerülte, hogy bármiféle beszélgetésbe keveredjék a királyi halottról, de azután este máriást játszott a kávéházban, és amikor a tök hetessel – tök volt az adu – elvitte a makk királyt, így kiáltott fel: Hetet bele, mint Szarajevóban!

És azt hiszik, hogy most mi ettől megijedünk. Hát kérem: először tudnunk kell, kik vagyunk, és mennyire vagyunk képesek a bonyolult feladatok elvégzésére. Kezdjük mindjárt a névvel – ha már a régiek azt tartották, hogy a név minden (nomen est omen – amerikaiul: oh, man!). Celtic – ezt ugyebár a szurkolók „szeltik”-nek mondják, miközben a kifejezés nyilvánvalóan a kelta népnévből ered, amelyről a történelemben alapfokon iskolázott ember is tudja, hogy azt angolul „Celts, Celtic”, azaz „keltsz, keltik”-nek kell ejteni. Ennyire egyszerű, és még ezt az alapdolgot sem képes helyesen kiejteni az a „szeltik parkba” ragadt néhány ezer zöld-fehér csíkos úriember.

Továbbá, a Celtic cross (ejtsd: keltik krossz) egyértelműen ama jellegzetes formájú, körrel ellátott kelta keresztet jelenti, mindazonáltal van rá egy ezresem, hogy abban a bizonyos kies glasgowi parkban az ottaniak kilencven százaléka azt is „szeltik krossz”-nak ejtené, és közben nem a nagyapja sírjára, hanem a Celtic Park kezdőkörére gondolna. Hát már ez is színvonal? Nekik csak annyit kéne megjegyezniük, hogy ha „Celtic” van odaírva, akkor „keltik”-nek ejtsék – hadd ne hangozzék úgy, mintha valami börtöncellával (cell – ejtsd: szell) kapcsolatos dologról értekeznének: szel-tik, azaz az a tikkjük, hogy szell-t mondanak. Börtöncella-tikk? Hm. Beszédes.

Bezzeg nekünk sokkal nehezebb dolgunk van. Mert ugyebár odaírják szépen, számmal és betűvel, hogyaszongya: CFR 1907 Cluj, amit a bunkóbbja úgy ejt, hogy „cséféréunamiénouőszutésáptéklúzs”, de mi, akik képesek vagyunk az elvontabb és magasabb szintű gondolkodásra, simán így olvassuk: Kolozsvári Vasutas Sport Klub. És egyikünk sem téveszti el. Na, erre varrjatok gombot, szeltikesek! Ha ennek a felét kéne megjegyezni, inkább klubot váltanátok! Valószínűleg a klub színe is azért zöld-fehér, mert ezt a kettőt látni a focipályán is, így az egyszerűbb lelkű Celtic-szurkolók (Róbert Gida szerint: a csekélyértelmű medvebocsok) számára is könnyen megjegyezhetők. Micsoda előrelátás!

És akkor most ez a társaság, ezek a szeltik, miután a repülőn átszel(t)ik a levegőeget, szerda estére felszel(len)tik magukat a Főlegvárra. Halvány lila szel(tik)em sincs, hogy miképpen tudjuk majd felszel(tikel)ni őket, de ha helyesen próbálom kiejteni a szavakat, akkor aszondom: Ti keltik/kelták nem kelletek, bárhogyan kelletitek is magatokat! Bárhogyan keltitek is a félelmet, szerda este sok új keletű kelta költi majd el kelletlenül későn kelt vacsoráját, s mire keleten felkél az új nap, úgy elkeltek, mint a legolcsóbb nyuszi a keleti halpiacon.

Végül pedig kezdjem magyarázni, hogy a fenti eszmefuttatás merő irónia? Ugyan kinek? Kezdjem az irónnal, ami íráshoz használt eszközként az író ón (=ólom) összevonásából keletkezett kifejezés, aminek semmi köze nincs az iróniához, hacsak valaki azt nem kívánja mondani, hogy az irónia nem más, mint amikor az irón szamárul tanul, azaz iá-zik? (Irón-ia?) Maradjunk inkább a szeltikesek számára is érthetőbb magyarázatnál: az irónia angolul irony, ami tulajdonképpen nem is ólomból vagy ónból, hanem egyenesen vasból készült ipszilont jelent (a gyengébbek kedvéért: iron Y). A viszontírásra!