Igen, kedves Asztaltársak, O3, és mégsem KEG írja a posztot. Ez nem amiatt van, mintha elismernénk, hogy Ormányi második góljánál az amúgy is kapu felé tartó labdába a kazah védő belepiszkált, hanem mert ciklonok vannak a világon. Közöttük pedig a szőkék a legveszedelmesebbek.

Szóval, hogy a tárgyba térjek, hazavágtuk a kazahokat. No persze, egyáltalán nem úgy tűnt, hogy ez lesz a vége. Éppen ellenkezőleg: a negyedik percben éppen az lehetett az érzésünk, hogy a mieink számára vége. Murtazajev távoli, pontos lövése háromgólos válaszra kényszerítette a KVSC-t ahhoz, hogy továbbjuthasson. Mivel DP irányítása mellett három gólt többnyire három külön meccsen szoktunk rúgni, félő volt, hogy Tzukifijú nélkül ennyire ki tudjuk-e lőni a tárat.

Hát erre cáfolt rá a csapat, eléggé sajátos módon. Amikor a 9. percben Rondón úgy küldte a labdát Erics kapuja felé, hogy a felsőléc és a háló remegését még a tévén is látni lehetett (a tévékészülék fali konzoljának csavarját még a visszajátszás előtt gyorsan meg kellett húznom, nehogy kiessen), ezt bizonyos értelemben előjelnek lehetett tekinteni. A következő percben Deac – aki ugyebár már megint nem csinál semmit – egy-két zsebcsellel elaltatta a kazah védőket, így Djokovic teljesen szabadon érkezhetett a jobbszélen. Deac tökéletes ütempasszát Djoko pontosan ugyanolyan olajozottan továbbította a négy szájtáti védő között menetrendszerűen a 6-os vonalához érkező Ormányi kobakjára, aki – ha már ott volt és éppen ráért – kedélyesen bebólintotta a játékszert Eric kapujába, hadd ne búsuljunk annyira. Amúgy is sok volt még a ledolgoznivaló.

A következő negyedórát sem lustálkodással töltötték a fiúk, és amikor a 26. percben Omrani az éppen elfekvőben lévő Rondóntól kapott labdát viszonylag éles szögből kapura lőtte, azt hihette mindenki, hogy önzőzik: Vinícius a 6-os közelében, Djokovics szinte a 11-es pontnál voltak ígéretes helyzetben, a hosszú oldalon pedig a megint semmit nem csináló Deac érkezett. A visszajátszásban azonban látszik, hogy Omrani lövés előtt felpillant: felméri, hogy mindhárom csapattársát igyekszenek fogni a védők, a kapus viszont nem zárja rendesen a rövid sarkot. Mindenki beadásra számított: a mieink is, az ellenfél is. Na, erre mondaná a Róla Elnevezett Kapitány, hogy „a gyöngyházkés nem kell”, és ehelyett előránt valahonnét egy muzeális értékű forgópisztolyt. Egyből kapura! Posztnikov, az idegenbeli meccs egyetlen gólszerzője belekalimpált ugyan a labdába, és egy ideig öngólnak is tüntették fel Ormányi második találatát, de a végső statisztika mégis a mi franciánk javára írta a gólt. Úgy tűnik, az UEFÁ-nál is olvassák némelyek Rejtőt…

A kazahok kb. a harmincadik perc táján jöttek rá, hogy ennek fele sem tréfa, és a labanc rigó – aki egyébként a rengeteg favágásukat bornírt arccal elnézte, még szabadrúgást is alig fújt, nemhogy lapokat osztogatott volna – nem fújta le a meccset Murtazajev találata után, így szégyenszemre focizniuk is kell, ha komolyan gondolják a továbbjutást. Szó ami szó, ez a kazah eszmélés képezett egy hatalmas bravúrt Arlától a 31. percben, így maradt a 2-1 ide.

A második félidőben szinte záporoztak a helyzetek. Vinícius fejjel, Djokovics lábbal talált a kapu fölé. Mintha megbeszélték volna, hogy ma vagy O3 lesz, vagy nem megyünk tovább a BL-ben. És akkor jött a 73. perc, amikor a semmittevő éhenkórász Deac újfent precíz ütempasszát Szusics jó vasutas módján a megfelelő vágányon továbbította volna Costachénak, de a dologba beleszólt egy kétballábas kazah váltókezelő, eltérítette a szerelvényt, amely ahelyett, hogy kisiklott volna, szépen beállt a másik vágányra, ahol máris megérkezett ugyanaz az Omrani, hogy újabb váltással egyenesen a pályaudvar épületébe küldje, Erics nevű állomásfőnök minden tiltakozása dacára. Nemcsak csatárösztön, hanem óriási lélekjelenlét, sőt „arc” (regáti szaknyelven: tupeu) kellett ahhoz, hogy a továbbjutást érő gólt ilyen lazán, szinte hanyagul, amolyan verbunkos-legényesen bokázva küldje kapura valaki. Ahogy a fentebb említett málnaszőrkevergető Piszkos Fred örök ellenlábasa, Fülig Jimmy, mondaná: háturról mejjbe!

Ez a része tehát megvolna, kedves Asztaltársak. Az edzői utasításokat tiszteletben tartva Omrani nem rúgta be a negyedik gólt a 77. percben, ugyanis hárommal is továbbjutunk. Csak semmi pazarlás, ahogy ezt már a takarékos DP több ízben is bizonyította. A végjátékban kicsit töketlenkedett kapkodott, ugyanis Omrani és Deac nélkül tényleg kifogyott a szél a vitorlánkból. De az is lehet, hogy a végére hőst akart faragni Arlából, aki a leshelyzetből keletkező kazah fejest ismét bravúrral védte, ami – Fülig Jimmy szerint – számunkra továbbjutást képezett.

Győztes meccs után nem illik bírózni, tehát megteszem. Először is keressünk méltó nevet Alexander Harkam számára. Ha St. Antonio de Vicenzo Y Galapagos főherceget, a Boldogság-szigetek finom modorú uralkodóját, aki az inkognitó nevű viseletben Mr. Irwingből Bob Warinsszá küzdötte le magát Szingapúr alvilágában, és csupán magánszorgalomból sújtott le másodszor is Tulipán fejére az ólmossal, szóval ha ezt a cizellált viselkedésű felséges urat a közvetlen hangulatot kedvelő orgyilkosok simán Vadsuhancnak becézgették, akkor nem tévedünk nagyot, ha a grazi tetűt nemes egyszerűséggel Vadlabancként emlegetjük. Annál is inkább, mivel civilben bírósági végrehajtó, és ezzel a foglalkozással amúgy sem örvendene különösebb szimpátiának a főlegvári Hűséges Almák vagy éppen a szingapúri és más hasonló jelentéktelen kikötők, netán Batávia börtönei Serény Múmiáinak körében. Szóval ez a minősíthetetlen Vadlabanc, aki lassan hét éve elterjesztette magáról a FIFA élemedettebb korú megmondóemberei között, hogy tangenciálisan van tudomása a futball egynémely szabályáról (esetleg ismer valakit, aki már tartott sípot a szájában, sőt alkalmasint fújni is tudja), eljátszotta azt a műsort, hogy engedi a kemény játékot. Végül is, mit várjon az ember egy bírósági végrehajtótól? De amikor Deacot a jobb karjánál két kézzel megmarkoló és a kaputól pár méterre földre rántó kazah védő megmozdulására fittyet se hányt, elkezdtem gondolkodni, hogy vajon tényleg európai futballbíró-e az illető, vagy azt hitte, szabadfogású amerikai focimeccsre hívták? Mert a különbség egyből látszik, pusztán abból a tényből, hogy a játékosok nem hordanak kitömött mezt és fémráccsal ellátott bukósisakot. Utóbbi hiányát egyébként Deac ugyancsak sajnálhatta a fentebb leírt helyzetben.

A sok (90%-ban kazah) durvaságot elnéző stáb egyrészt félelmetesen éles szemről és ugyanakkor páratlan kettős mércéről tett tanúbizonyságot. Hogy a tárgyba térjek, azt a vaksi partjelzőt nem kellene egy balkezes egyenessel rendreutasítani, aki észreveszi a maximum 3 és fél centis Vasutas-lest (ha egyáltalán les volt), de nem látja a jó méteres kazahot? Ugyanannál a kapunál, 45 perces eltéréssel? Mink nem vagyunk szívbajos főlegvári drukkerek, és velünk nem lehet a sorskegyelméből kitolni, de időnként némi nosztalgiával gondolunk azokra az időkre, amikor az ilyesmiért rövid szurkolói testgyakorlás következett, ami után a bírói stáb sürgősen kórházképes lett. Mára már beérnénk a videobíróval is, csak történjen végre valami. Egyelőre Klincsenybe megyünk szombaton, noha feltételezhetően nem kilincselni, hanem a szokásos egy-nullra berúgni az ajtót a kaput. Aztán jöhetnek a Makkabeusok. Hadd lássák, hogy van olyan Főlegvár, ami még az ő deuterokanonikus támadásaikat is visszaveri. Sőt. Hajrá fiúk!

Fotók: Riti József-Attila