Egészen pofás győzelmet aratott a Vasutas, a hajrában bekapott gólt legfeljebb apró szépséghibának könyvelhetjük el. De kicsire nem adunk, a nagy meg nem számít. A pályára besétáló kutya nekünk hozott szerencsét. Bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy én nem vagyok babonás és nem hiszek a badarságokban, mert tudom, hogy aki minden hétfőn hármat köp egy barna kavicsra, azt nem érheti megrontás. Nem mellesleg a csapat feljött a második helyre a tabellán. Moutinho kezdi beváltani a hozzá sem fűzött reményeket, Deac visszatért a tettek mezejére. Helyreállt a világ rendje, Tisztelt Asztaltársak.

A csapat remekül játszott, a 2-0-ás vezetésnél bekapott gólt leszámítva magabiztosan védekeztek a fiúk, működött a letámadás és – ami a személyes kedvenc taktikai elemem – a labdavesztés utáni azonnali visszatámadás is. Tzukifiu vezető gólját minden elfogultság nélkül nevezhetjük törvényszerűnek a meccs képe alapján. Nagy kár egyébként, hogy Hoban nem találta el a faszipántos szabadrúgás kombináció után a labdát, ha bemegy az év egyik legszebb találata lehetett volna. De nem ment be. Annyi baj legyen, a srácok gyakorlatilag az elejétől végéig uralták a mérkőzést, szinte nélkül mindenki jól játszott. A második gólunkhoz kellett persze az is, hogy a házigazdák kissé elaludjanak, de az már a mieink érdeme, ahogy azt remekül kihasználták. Arla kidobása, Peteleu remek indítása és Moutinho befejezése így egymás után joggal kerülhetne be a futball tankönyvek ellentámadások fejezetébe.

Áradozhatnék hosszabban is, de engedelmetekkel nem fogok. Javában szüretelek, a szőlőt leszedtük és ki is préseltük, emiatt meglehetősen fáradt vagyok. Ebben az állapotomban természetesen jól esett desszertként a csapat győzelme, nem is beszélve Deac visszatéréséről, aki megint nem csinált semmit, csak össze-vissza futkározott. Egy gólpasszt így is majdnem kiosztott, de Tzukifiunak volt szíve kihagyni. Talán ő sem hitte el, hogy nincs lesen, annyira tökéletes ütemben érkezett a passz. Amúgy szintén jó hír, hogy Majláth Árpika is bevetésre alkalmas állapotban van. Leszámítva az utolsó néhány percet tehát maradéktalanul elégedettek lehetünk a mutatott játékkal, amelyet ezúttal az eredmény is igazolt. Egy pontra megközelítettük a juhokat, amely legfeljebb 4 pontra hízhat a forduló végére. Azaz semmi nincs veszve a játszma folytatódik. Fel a fejjel Asztaltársak!

Szolgálati közlemény: Bogrács Huba üzeni, hogy ő is szabadságon van és alig várja, hogy végre kiforrjon a bor, de a szilveszteri poszt idén sem marad el. De nem ígéri, hogy nem fog fájni. 😉