Igen, öt-nullra verte az egykori állatkert Főlegvári Vasutas az Alashkertet. Az örmények lassan az álláskeretükön is gondolkozhatnak az összesített 7-0-ás dupla zakó után. Mi azonban mégis Tónira fanyalgunk. De csak kicsit. És egyáltalán nem komolyan.

Az a helyzet, kedves Asztaltársak, hogy ezt a posztot KEG kartársnak kellett volna megírnia. A mérkőzés 62. percében, Omrani második góljánál szinte biztos voltam benne, hogy így is történik majd, hiszen a mesterhármasok KEG specialitásai. Hacsak… nem éppen az az edzőnk, aki. Ne feledjük, hogy Omraninak köszönhetjük a büntető kiharcolását is a 19. percben, amit Culio a tőle megszokott, dögunalmas módon megint értékesített (első öreg a háznál). Na de Antonio Conceicao nem hazudtolta meg önmagát: miután Omrani megszerezte a maga első, és a csapat második gólját egy pazar, a tizenhatos előtt leadott felsőkapufás telitalálattal, majd engedte, hogy Hoban, a másik vén róka (második öreg a háznál) szintén fejeljen egyet a Gépész utcai kapuba (ezzel 3-0 ide), és a drága Omrani négy perccel később bebizonyította, hogy neki is van feje, sőt alkalmasint használni is tudja (ezzel 4-0 ide), a mesterhármasoktól (vagy KEG posztjaitól?) valami miatt irtózó portugál edző szinte azonnal lekapta a franciát, nehogy megszerezze a harmadik gólt is ugyanazon a meccsen.

Sebaj, az Omrani helyére beálló Majláth (nem az első fiatal a háznál) tudta, mi a dolga, és helyettes gólt szerzett: ez tulajdonképpen Omranit illette volna, de éppen ezért örülünk annyira a fiatal temesvári srác találatának. Majláth ugyanis olyan volt most Omrani helyén, mint Mangold, a helyettes történelemtanár Karinthy Frigyes Tanár úr kérem c. művének Magyarázom a bizonyítványom c. fejezetében: mivel Mangold csak helyettes tanár az ifjú főhős iskolájában, így még nem is osztályozhat: csak helyettes osztályzatot adhat. Tehát Majláth is csak helyettes gólt lőtt: talán ekképpen lehet magyarázni Tóni edzőnk bizonyítványát. Jól jön ez a biztatás mindenkinek: mintha pl. a Corvinul ellen játszottak volna edzőmeccset, vagy éppen a korábbi évad góltakarékos időszakát kívánták volna bepótolni. Talán annyi előnye van még ennek a rövid testgyakorlásnak, ami után – kis híján – elásták az ellenfelet, hogy pl. a Hunyadi Holló elleni ötgólos győzelemért nem járna ennyi pénz. 🙂

Az összesített hét-nullás eredmény alapján Svejk, a derék katona egyik rabtársa, egy tiszta erkölcsű és jó hírben álló úriember jutott eszembe, aki két teljes napon át sikeresen elkerülte, hogy bármiféle beszélgetésbe keveredjék az első világháború küszöbén meggyilkolt Ferdinándról. Aztán este máriást játszott a kávéházban, és amikor a tök hetessel – tök volt az adu – elvitte a makk királyt, így kiáltott fel:
– Hetet bele, mint Szarajevóban!

És ezzel nyilván ő is mehetett hazaárulás vádjával a börtönbe. A mi fiaink pedig örülni, s aztán pihenni, de csak vasárnapig, mert akkor a pincsik jönnek a Főlegvárra. Ha jó szokásukat megtartják, vonítva távoznak majd onnét. Sok a spekuláció a csapat és Eddy Jordan távozása körül, éppen ezért nem foglalkozunk vele. Annyi talán megállapítható, hogy ha eddig igazán kemény ellenféllel még nem akadtunk össze, a fiúk sem pusztán a kötelezőt hozták. Még a sérült Arlauskis helyére beálló Vâtcă is parádés védéssel szolgált az első félidő vége felé. És ha már itt tartunk: csak egyetlen ellenfél választ el bennünket az Európa Liga csoportkörétől: a luxemburgi Dudelange. Ebből a „lange” pelenkát jelent. Nomen est omen: majd pont a Dudáspelenkától fogunk betojni. Hajrá KVSC!