Tisztelt Asztaltársak! Téli bizonyítványosztással jelentkezünk, ahol jegyet kap mindenki aki a nyári transzferidőszakban vagy utána igazolt a klubhoz. Jöjjön tehát a lista, zárójelben a legjobb poszt, kor, bajnokságban eltöltött percek száma, utána egy rövid megjegyzés majd pedig a jegy.

Kapusok, portások, halászok

Ezen a poszton sikerült felfele váltani, a 32 éves Mincă helyett szereztünk egy jobb és fiatalabb kapust. Vâtcăt pedig borítsa a feledés jótékony homálya.

Giedrius Arlauskis (GK, 29, 1260) – Hibára nem emlékszem tőle, bravúrra annál inkább. Nem fair, hogy sosem adunk neki jegyet, mert nincs dolga, simán a legjobb kapusunk az elmúlt évekből. Csillagos 8/10. Mehet ez még feljebb is, feltéve hogy ezt hozni tudja stabilan a play-offban is.

Tomislav Duka (GK, 24, 0) – 120 percet védett a Román Kupában, erre nem tudok jegyet adni.

Védők, bunkók és csontkovácsok

Cristian Manea (RB, 19,1980) – Az elején még vitte előre a lendület, voltak jó meccsei is, a végére viszont inkább a hibák maradtak, pontokat is vesztettünk miatta. 19 éves, emiatt nem leszek nagyon szigorú, de egyértelműen a csapat leggyengébb pontja. 5/10

Srdjan Luchin (CB, 31, 99) – Teljesen mindegy, hogy ő vagy más melegíti a padot. Nem rossz védő, de nem is jó, fiatalnak sem fiatal, adjuk kölcsönbe a Sepsinek, nekik jó lesz. 3/10

Alexandru Vlad (LB, 27,238) – Számomra a szezon csalódása. A legfájóbb, hogy kapott 238 percet és nem élt vele. Nem játszott rosszul, de bárki játszhatott volna a helyén. 3/10

Paulo Vinícius (CB, 32, 1800) – Többé-kevésbé kiegyensúlyozott védőmunka az övé. Lőtt 2 gólt és adott egy gólpasszt, ennél rosszabb védőnk sose legyen. 6.5/10

Sasa Balic (CB, 27,0) – Ugyanannyi percet játszott idén tétmeccsen a KVSC-ben, mint én, viszont én több posztot írtam. A viccet félretéve osztályozhatatlan.

Kévin Boli (CB, 26, 1338) – Stabil megbízható védőteljesítmény, rendszeresen segít a labdakihozatalokban, Petrescu valamiért rajta keresztül képzeli el ezt (szerintem inkább a helyezkedése miatt, mert szerintem a rövid passzai… khm… átlagosak). Mindent egybevéve vele 15 meccsen 2 gólt kaptunk, jár a 7/10.

Középpályások, szélsők meg a reszli

Thierry Moutinho (RW, 26, 338) – Nem egy katasztrofálisan rossz futballista, de valamiért nem vált be. Vlad-effektus. Valószínűleg idegen neki a környezet, nem is igazán érti a játékrendszert, a skillsetje pedig nem passzol ahhoz a poszthoz, ahol játszatni akarja Petrescu (balszélen a jobbszél helyett). Az volt az érzésem, hogy szegényt megvették jobbszélre balf*sznak, de nem tudták eladni. 4/10

Pelayo Novo Garcia (CM, 26, 0) – Olyan gyorsan adtuk tovább az Albacetének, hogy ki sem csomagolt, nemhogy játszott tétmeccsen. Osztályozhatatlan.

Dan Nistor (CM, 29, 971) – Vele gondban vagyok. Majdnem 1000 perc alatt elég satnyának tűnik négy gólpassz, viszont az is biztos, hogy ő belső középpályás nem szélső, pláne nem 4-5-1-ben. Normális esetben a kegyelem taknyán kapna átmenőt (4.5/10), de szerintem mindent egybevéve megérdemel egy ötöst. 5/10.

Damjan Djokovic (CM, 27, 884) – Világéletében CM-et (középső középpályás) játszott, Petrescu itt átnevelte vkp-nak, és nem is játszik rosszul. Jó passzkészség, elég hajtós, lőtt egy gólt és adott 2 gólpasszt, annak dacára, hogy finoman fogalmazva sem ő a támadások motorja a csapatnál. Szerintem ez egy jó alap amire hosszútávon lehet építeni, ráadásul még csak 27.

Yasin Hamed (RW, 17, 0) – Nem mutatkozott be, de láttam a CFR II-ben az ifik közt. Nem rossz, de nem is jó. Bajnokcsapat kezdő gólvágója nemigen lesz, de egy közepes Liga 1-es karrier kinéz neki.

Emmanuel Culio (CM, 33, 1674) – 6 szebbnél szebb és technikásabbnál technikásabb tizenegyest lőtt be, de nem akarok ironizálni. A csapat középpályájának kulcsfigurája, gyakorlatilag ő és Deac oldják meg a támadást. Hozzájuk képest mozog a csapat, ők meg csak akkor éreznék jobban egymás ritmusát ha sziámi ikrek lennének. Jár a 7/10, ugyanakkor már 34, szóval nem árt hozzászoknunk a gondolathoz, hogy a jövő szezontól lehet hogy nem látjuk.

Ovidiu Hoban (DM, 34, 1726) – Ő a másik akit lehet, hogy nem látunk többet. Hobannak kifejezetten jó szezonja van, jól teljesít a védelem irányítójaként, lőtt 3 gólt is, viszont egy kicsit sokat próbálkozik, néha jobb lehetősége is lenne, mint rábikázni huszonötről. Mindent egybevéve, viszont csapatátlagon felüli szezonja van. 6.5/10

Sebastian Mailat (LM-LW, 20, 56) – 56 perc elég kevés, ennyiből nem tudom osztályozni, viszont láttam idén a Poli Temesvárban és nem mozog rosszul.

Csatárok, Ékek és Ékkövek

Marius Coman (SS, 20, 87) – A posztja sem passzol a csapathoz, meg a játéktudása sem. Jellemző, hogy a 4 pályáralépéséből 3 döntetlennel ért véget. 4/10. By-by.

Jeremy Bokila (CF, 28, 179) – Ő volt a legbutább igazolásunk idén. Nemhogy a világot nem váltotta meg, konkrétan semmire nem volt képes a Liga 1 két play-off csapatában (a Dinamóban is játszott 534 percet). 713 perc alatt 1 gólt sikerült összeszenvednie idén és az sem nálunk volt. Baldé még nem volt 20 perce a pályán a legelső meccsén, amikor már több gólja volt, mint ennek a falábú Bokilának a teljes szezonban.

Urko Vera (CF, 30, 785) – Verán nem múlik semmi. Ugyanazt hozza minden meccsén. Erős mezőnyjáték és ha kiszolgálják belövi, befejeli stb. 5 gólt lőtt 785 perc alatt, ezzel messze-messze megelőz mindenkit Baldén kívül gól/perc mutatóban. Arra lennék kíváncsi,hogy mi lenne, ha Petrescu rendszeresen játszatná és heteken keresztül formában lenne. Egy biztos, meg kell tartani jövőre. 7/10

Ibrahima Baldé (CF, 28, 369) – Akárcsak Veránál nála is kíváncsi lennék, hogy mit tudna, ha folyamatosan játszatnák. 369 perc 4 gól, gól/percben gyakorlatilag meccsenként lő egy dugót. Ha tényleg nem akar edzeni el kell adni, de ha motiválható még valamilyen módon, akkor tessék megtartani. 6/10