havi archív: december 2017

Szilveszteri utópia újratöltve

#

Bogrács Huba, a bérelhető alteregó és időutazó egy ideig csendesen tűrte, hogy Sir Humphrey Appleby, ez a gőgös angol hivatalnok kioktassa a jóslatokba bocsátkozás fölöttébb felelőtlen mivoltáról, de aztán ellentámadásba lendült. Igaz egy kicsit elnagyoltan és helyenként zavarosan magyarázott, de azért alaposan beolvasott Sir Humphreynak. E sorok írásának pillanatában még jómagam sem tudom, hogy egész pontosan mit is mondott a derék bérelhető alteregó. Ezért aztán erre én is kíváncsi vagyok. A tovább után, ha minden igaz, a szilveszteri poszt következik. De az is lehet, hogy elmarad…
Tovább →





Így láttuk 2017-et: felkelt a napunk

#

Évet értékel a blogszerkesztőség, Tisztelt Asztaltársak, ezúttal mindenki saját szubjektív véleményét osztja meg, de várhatóan a karácsonyfa alá megérkezik majd az őszi szezon objektív, precíz statisztikai alapokon nyugvó kielemzése is. Szokás szerint minden szerzőnk ezúttal is ugyanarra a 11 kérdésre válaszolt.
Tovább →


Az egyik szemünk sír, a másik üveg

#

Nyugalmas helyett kissé zaklatottra sikerült az év utolsó bajnoki meccse, Tisztelt Asztaltársak. Pedig nem ez volt a fiúk eddigi legrosszabb meccse, igaz a védekezésünk ezúttal nem feltétlenül állt minden esetben a helyzet magaslatán. Szerencsére a poszt megírását reggelre halasztottam, így hideg fejjel már kevésbé tűnik drámainak helyzet. A félig üres, illetve félig tele pohár dilemmája esetünkben ismét aktuálissá vált. Ha azt vesszük, hogy vereséggel tér haza a csapat az oltyánok földjéről, akkor a képzeletbeli poharunk félig üres, de ha eszünkbe jut, hogy ennek dacára az első helyről várja a februári folytatást a KVSC, akkor azt is nyugodtan megállapíthatjuk, hogy a pohár félig tele.
Tovább →


Nyugalmas vakációra várva

#

Románia legújabb stadionjában zárja az évet a CFR, nemcsak a Craiova csapatával, hanem 17-18 ezer oltyán hangerejével is meg kell majd küzdeni a pontokért. A CSU számára élet-halál kérdés a meccs, ha a juhok után a másik rivális is veri őket hazai pályán, akkor nagyjából kiszállnak a bajnoki címért folyó harcból.
Tovább →




Volt buli Boli nélkül is

#

Tisztelt Asztaltársak, tartozunk egy vallomással: az idei utolsó hazai bajnoki meccsünk előtt kizárólag Bogrács Huba fogyasztott alkoholtartalmú italokat, ezt ugyanis Miki és jómagam is elmulasztottuk. Lehet emiatt maradt ki ilyen sok gólhelyzet, a felelősség ránk eső részét természetesen vállaljuk. A KVSC győzelmét azonban így sem veszélyeztette semmi. A csapat az idény talán legjobb játékával lepett meg afféle szép évzáró ajándékként. Ennél simább 1-0-s meccset szinte csak szökőévente lehet látni.
Tovább →