Hanyagoltam a blogot a bajnoki szünetben, az első nyolc forduló tervezett kiértékelésére se volt időm a kosárlabda Európa-bajnokság miatt. (Egy kis önreklám: akit érdekel a véleményem az Eurobasket 2017 kolozsvári csoportjáról, ITT megtalálja.) De pénteken már visszatértem a focihoz, Pálfi Csabával hirtelen felindulásból megnéztük a CFR II-t, vasárnap pedig az élvonalba is visszatérünk.

Az alapszakasz feléig még öt meccs van hátra, ebből háromszor a rájátszás-esélyes csapat jön szembe: Craiova, juhok, Astra. Elsőként vasárnap este a még veretlen CSU, temesvári összeomlásunk nyomán a Liga 1 eddigi legjobb védelmével és egy ravasz olasz edzővel. Devis Mangia alighanem a román bajnokság legjobb taktikusa, aki az ellenfél és az eredmény függvényében rendszeresen változtatja csapata játékrendszerét, a vezetés megszerzése után hat védővel sem szégyell felállni. Andrei Ivan távozása eddig nem érződik a Craiova játékán, pedig egyetlen vérbeli csatára van (Mihai Roman), az is többnyire csak tartalék. Mangia játékrendszerében azonban az apró, de fürge és kötetlen szerepkörben játszó Băluţă–Mitrită–Gustavo trióra van bízva a gólszerzés, ők hárman – egyenlően elosztva – kilencet szereztek a csapat eddigi 11 találatából. És hogy a rendszerük működik, annak legbiztosabb jele, hogy Băluţă sérülése sem hatott ki az eredményességükre. Az átigazolási időszak utolsó perceiben ők is hoztak még két védőt, a svájci Ivan Marticsot (Rijeka) és a horvát Niko Datkovicsot (kölcsönben a Speziától), de meglepő lenne, ha ők máris játszanának.

Pet Rescue viszont biztosan meglep minket valamivel, egyrészt mert Temesvár után változtatnia kell, másrészt mert vannak még kijátszatlan kártyái. A medgyesi barátságos meccs kezdőjéből ne induljunk ki, ott hiányzott Manea és Deac, szabadnapot kapott Hoban, a jobbhátvéd pedig Moutinho vagy Hamed volt – utóbbit képtelenek voltunk kitalálni. Arlauskis és Baldé bevetésére nagyobb összegben fogadnánk, a nagy kérdés az, hogy az utolsó pillanatban igazolt Boli és Đoković kap-e szerepet? A Gaz Metan ellen ráadásul egyszerre volt a pályán Baldé és Urko Vera, ami a 4-4-2-höz való visszatérés jele, mert a szélen egyiküket sem tudjuk elképzeni.

Nehéz és érdekes meccs lesz, ahol egy stratéga és egy taktikus edző csatázik egymással. Két román szinten remekül szervezett, ugyanakkor kellően kreatív csapat közül a CFR mellett a rutin és az erő, a Craiova mellett a fürgeség és a kiszámíthatatlanság szól. Craiova eddig döntetlenre játszotta a topcsapatok elleni meccseit (FCSB, Astra), egy ponttal alighanem a Fellegváron is kiegyeznének – de ha az első 7 fordulóhoz hasonlóan a Vasutas meg tudja szerezni a vezetést, erre nem sok esélyük lesz.

Ilyesféle kezdőkre számítunk:

CFR: Arlauskis – Manea, Vinicius, A. Mureşan, Camora – Deac, Hoban, Culio, Nouvier – Urko Vera, Baldé.
Craiova: Calancea – Kelic, Screciu, Tiago Ferreira – Dimitrov, Gustavo, Mateiu, Zlatinszki, Bancu – Mitriţă, Băluţă. Eltiltva: Spahija.