statisztikaA jogi hercehurcákat félretéve, szigorúan a pályán nyújtott teljesítményt nézve furcsa keretbe foglalt évet zárt a CFR. Trică nyolc nyeretlen meccsel kezdett, a lelépése után viszont Dican Ferivel áprilistól október végéig jól teljesített a csapat. Aztán jött hét nyeretlen bajnoki, egy edzőváltás és egy kupasiker, amely miatt érdemes várni a tavaszt. Most azonban az őszi szezon statisztikáit foglaljuk össze.

eredmenyek2015osz
Mérkőzések

A legfeltűnőbb a hazai mérleg alakulása: az első négy fellegvári meccsét mind megnyerte a Vasutas, utána viszont nyolcból csak egyet – azt viszont éppen a Steaua ellen. A kedvező idegenbeli mérleget elsősorban a kupameccsek hozták össze, mert a bajnokságban csak a Dinamót és Temesvárt sikerült elkapni.

Ami nagyon hiányzott a csapat játékából, az a fordítás képessége: vert helyzetből egyszer sem nyert, és döntetlent is csak kétszer harcolt ki (1-1 a Pandurii, 2-2 Voluntari ellen). Nyert helyzetből ötször úszott el győzelem, de csak a Craiova ellen maradt a vezetés megszerzése ellenére pont nélkül a csapat. Érdekesség, hogy a vereségek háromnegyede 2-1-es volt.  

Eredmények: hatszor 1-2, ötször 1-0, négyszer 1-1, háromszor 2-0 és 0-0, kétszer 2-2 és 2-1, egyszer 3-1, 0-2 és 0-1.

Játékosok

Öszesen 27 játékos lépett pályára, ez a korábbi évekhez képest viszonylag szerény szám, főleg, ha azt nézzük, hogy Veres és Ene a bajnokságban egyáltalán nem szerepelt, Tadé pedig az első forduló után eligazolt. Tizenhárom hazai focista mellett 14 légiós (6 portugál, 2-2 francia és horvát, 1-1 ausztrál, kameruni, olasz és spanyol) kapott lehetőséget, Partipilót csak nevezték, de egyetlen percet sem játszott. Păun az összes bajnokin játszott, de mivel rendszeresen le- vagy becserélték, átlagosan mindössze 37 percet volt pályán meccsenként.   

Kapusok: Marc 18 meccs (16 bajnoki, 1 kupa, 1 Ligakupa) / 1547 perc, Mincă 9 meccs (6 bajnoki, 2 kupa, 1 Ligakupa) / 723 perc, Vâtcă 3 meccs (3 bajnoki) / 240 perc.
Hátvédek: Camora 26 meccs (21 bajnoki, 3 kupa, 2 Ligakupa) / 2300 perc, Larie 22 meccs (20 bajnoki, 1 kupa, 1 Ligakupa) / 1980 perc, Tiago Lopes 21 meccs (20 bajnoki, 1 Ligakupa) / 1853 perc, A. Mureşan 20 meccs (18 bajnoki, 2 kupa) / 1524 perc, Goian 15 meccs (11 bajnoki, 2 kupa, 2 Ligakupa) / 1137 perc, Dani 14 meccs (10 bajnoki, 3 kupa, 1 Ligakupa) / 1174 perc, Tânc 10 meccs (8 bajnoki, 1 kupa, 1 Ligakupa) / 870 perc, Ene 1 meccs (1 kupa) / 120 perc.

cfr_steaua_cristianKözéppályások: Păun 27 meccs (23 bajnoki, 3 kupa, 1 Ligakupa) / 989 perc, Petrucci 26 meccs (22 bajnoki, 2 kupa, 2 Ligakupa) / 2225 perc, Jakolis 22 meccs (20 bajnoki, 1 kupa, 1 Ligakupa) / 1559 perc, Vitor Bruno 21 meccs (16 bajnoki, 3 kupa, 2 Ligakupa) / 1050 perc, Nouvier 19 meccs (14 bajnoki, 3 kupa, 2 Ligakupa) / 991 perc, Gomelt 15 meccs (12 bajnoki, 2 kupa, 1 Ligakupa) / 1229 perc, Filipe 11 meccs (7 bajnoki, 3 kupa, 1 Ligakupa) / 725 perc, Voiculeţ 10 meccs (9 bajnoki, 1 Ligakupa) / 437 perc, Roşu 8 meccs (7 bajnoki, 1 kupa) / 502 perc, Veres 3 meccs (2 kupa, 1 Ligakupa) / 190 perc.
Támadók: Beleck 24 meccs (19 bajnoki, 3 kupa, 2 Ligakupa) / 1624 perc, Cristian 23 meccs (21 bajnoki, 2 Ligakupa) / 1769 perc, Negruţ 12 meccs (8 bajnoki, 2 kupa, 2 Ligakupa) / 450 perc, Guima 4 meccs (4 bajnoki) / 295 perc, Carter 2 meccs (1 bajnoki, 1 kupa) / 62 perc, Tadé 1 meccs (1 bajnoki) / 90 perc.

Kezdők: Camora 25, Petrucci 25, Larie 22, Tiago Lopes 21, Beleck 19, Cristian 19, A. Mureşan 17, Marc 17, Jakolis 16, Gomelt 14, Dani 13, Vitor Bruno 13, Păun 12, Goian 12, Nouvier 10, Mincă 9, Tânc 9, Filipe 9, Roşu 7, Negruţ 4, Guima 3, Vâtcă 3, Voiculeţ 3, Veres 2, Ene 1, Carter 1, Tadé 1.
Lecserélések: Jakolis 12, Vitor Bruno 11, Păun 8, Nouvier 8, Beleck 6, Cristian 5, Roşu 5, Negruţ 4, Filipe 4, Gomelt 2, A. Mureşan 2, Petrucci 2, Tiago Lopes 2, Guima 1, Goian 1, Carter 1, Veres 1, Marc 1, Dani 1.
Becserélések: Păun 15, Nouvier 9, Vitor Bruno 8, Voiculeţ 7, Negruţ 6, Beleck 5, Cristian 4, Jakolis 4, A. Mureşan 3, Goian 2, Filipe 2, Carter 1, Guima 1, Marc 1, Dani 1, Veres 1, Tânc 1, Gomelt 1, Petrucci 1, Vâtcă 1, Roşu 1, Camora 1.

Gólok

A gólszerzőknél óriási fölényben vannak a légiósok, akik 25-t szereztek, míg a román állampolgárságú játékosok mindössze hetet, abból is az egyik öngól volt. A csapat 23 gólt ért el akcióból, négyet 11-esből, hármat közvetett szabadrúgásból, kettőt pedig szöglet után. Jobb lábbal 20, ballal 8, fejjel pedig 4 gólt szerzett a CFR, a kezdőjátékosok 28-szor, a cserék pedig négyszer (Cristian, Voiculeţ, Beleck, Păun 1-1 alkalommal) találtak a kapuba. A korábbi évekhez képest nagy előrelépés, hogy mind a négy büntetőt gólra váltották a fiúk.   

oranegyedek_rugott1_2015oszGólszerzők: Cristian 11 (kettőt 11-esből), Beleck 4, Jakolis 4, Păun 3 (egyszer 11-esből), Tadé 1, Guima 1, Tiago Lopes 1,  Petrucci 1, Larie 1 (11-esből), Voiculeţ 1, Filipe 1, Negruţ 1, Vitor Bruno 1, Şandru (Pandurii – öngól)
Győztes gólok: Cristian 5, Beleck 2, Jakolis 1, Petrucci 1, Negruţ 1, Vitor Bruno 1.
Gólpasszok: Tiago Lopes 7, Roşu 3, Nouvier 2, Beleck 2, Jakolis 2, Voiculeţ 1, Goian 1, Ene 1, Vitor Bruno 1, Cristian 1, Dani 1.
Kiharcolt 11-esek: Păun 2, Guima 1, Jakolis 1
oranegyedek_rugott2_2015oszPlusz-mínusz mutató: Larie +8 (29-21), Marc +7 (22-15), Camora +6 (31-25), Dani +6 (16-10), Nouvier +6 (11-5), Roşu +6 (9-3), Petrucci +5 (28-23), Voiculeţ +5 (7-2), Tiago Lopes +4 (26-22), Jakolis +4 (20-16), Păun +4 (17-13), Cristian +3 (21-18), Filipe +3 (10-7), A. Mureşan +2 (18-16), Guima +2 (5-3), Veres +2 (2-0), Beleck +1 (20-19), Tânc +1 (10-9), Ene +1 (1-0), Goian 0 (12-12), Mincă 0 (9-9), Tadé 0 (2-2), Carter 0 (0-0), Vâtcă -1 (1-2), Gomelt -2 (14-16), Negruţ -2 (3-5), Vitor Bruno -3 (10-13).

oranegyedek_kapott1_2015oszA találatok időbeli  megoszlása ezúttal jóval egyenletesebb képet mutat, mint egy évvel korábban, amikor az első félórában csak elvétve lőtt gólt a csapat, bár továbbra is a félidők végén a leghatékonyabb a csapat. A leggyorsabb gólt Jakolis lőtte az Astra ellen, hazai pályán, az 5. percben, a legkésőbbit pedig a kupaspecialista Beleck, a Baloteşti elleni mérkőzés hosszabbításának 22. percében. A meccsek 15., 16., 41., 55., 56. 75. és 83. perceiben egyaránt két-két gólt lőtt a CFR.

oranegyedek_kapott2_2015oszA másik oldalon az a legfeltűnőbb, hogy sem közvetett, sem közvetlen szabadrúgásból nem kapott gólt a KVSC: akcióból 18, szöglet után és büntetőből pedig egyformán négyet lőttek az ellenfelek. Két gólt csupán az 56. percben kapott a csapat. Az ellenfelek 11-eseiből egyet sikerült kivédenie Marcnak (a chiajnai Cristescuét), érdekesség, hogy mind az ötnél ő állt a kapuban.

Fegyelem

A 74 sárgalap sok, a három piros viszont elfogadható, az emberhátrányban játszott meccsek közül a baloteşti-t sikerült megnyerni. Összesen 119 percet volt emberhátrányban a CFR, emberelőnyben pedig 66-ot – az ellenfelek öt kiállítása közül ugyanis hármat egyetlen meccsen szedtek össze a Dinamo játékosai. Pozitív, hogy tíz ember ellen játszva egyetlen gólt sem kapott a csapat.     

Elkövetett 11-es: Goian, Petrucci, Mincă, Tiago Lopes, Camora 1-1.
Sárgalapok: Camora 8, Vitor Bruno 8, Tiago Lopes 6, Jakolis 6, Larie 6, Petrucci 5, Gomelt 3, Cristian 3, Goian 3, Păun 3, A. Mureşan 3, Beleck 3, Tânc 3, Filipe 2, Marc 2, Voiculeţ 2, Dani 2, Roşu 1, Tadé 1, Mincă 1, Guima 1, Veres 1, Nouvier 1.
Kiállítások: Mincă (piros lap), Tânc (2 sárga), Filipe (piros).
Eltiltások: Camora 2 meccs, Mincă 2, Filipe 2, Larie 1, Tânc 1, Tiago Lopes 1, Petrucci 1, Jakolis 1, Vitor Bruno 1.