cfr_viitorul_CamoraIdén már másodszor megyünk Ovidiuba, reméljük, tavasszal majd lesz harmadik alkalom is a bajnokság rájátszásában. De most a kupában kellene bejutni a legjobb nyolc közé, ehhez pedig a Hagi Akadémia U19-es csapatát kell megverni, amelynek egyelőre jobban megy az ifi Bajnokok Ligájában, mint a Liga 3-ban.

A Viitorul II ugyan a hétvégén idegenben nyert 2-1-re a Viitorul Domneşti ellen, de így is csak a hetedik helyen áll a harmadosztály II. csoportjában, kilenc meccsen szerzett 11 ponttal. Egy hete viszont 5-1-re verték az FK Minszket, és ezzel továbbmentek az UEFA Youth Leagueben, ahol a cseh 1. FK Pribram lesz a következő ellenfelük. Nagy kérdés persze, hogy a Vasutassal szemben mostanában nagyon ellenséges Hagi nem-e tölti fel a csapatot az első keret néhány húzóemberével, de mivel csütörtökön a Viitorul is kupameccset játszik Botoşani ellen, ennek azért kicsi a valószínűsége. A második keretből eddig négyen játszottak már a Liga 1-ben: Marin, Nedelcu, Casap és Gavra.  

A CFR-nek ugyan nem jön túl jól a létező leghosszabb kiszállás a juhnyáj vasárnapi látogatása előtt, de Dican aligha fog az előző körhöz hasonlóan tartalékos kezdőt a pályára küldeni. Az biztos, hogy a teljes keret elrepült a meccsre, persze lesznek majd változások a temesvári meccshez képest. A magam részéről például biztosan ismét két csatárral kezdenék, mert az ilyen fiatal, minimális felnőtt meccsen játszó védelmet elsősorban erőből lehet hibára kényszeríteni.          

Ilyesféle kezdőkre számítunk

Viitorul II: Tordai – Rogoza, Ghiţă, Kilyén, Panait – R. Marin, Nedelcu, Casap – Gavra, Coman, Cicâldău.
CFR: Marc – Tiago Lopes, Larie, Mureşan, Camora – Jakolis, Petrucci, Filipe, Vitor Bruno – Cristian, Beleck. Sérültek: Guima, Roşu.