kupalogoKifogta az egyetlen Liga 3-as csapatot a Vasutas a Román Kupában, de a lehető leghosszabb utazást is a Steaua elleni bajnoki előtt. A Hagi Akadémia második csapata ráadásul megegyezik az ifi BL-ben szereplő Viitorullal.

Az előző kupafordulóban a másodosztályú Academica Clinceni-t kiejtő Viitorul II és az UEFA Youth League-ben kedden a Dinamo Minszk ellen idegenben 2-2-t játszó Viitorul kezdőcsapata ugyanis teljesen azonos volt: Tordai – Rogoza, Ghiţă, Kilyén, Panait – Marin, Nedelcu, Casap – Ciobanu, Coman, Cicâldău. A három középpályás ráadásul már az első csapatban is bemutatkozott, Răzvan Marin például éppen a Fellegváron lőtte első Liga 1-es gólját. Érdekes lesz látni, hogyan oldják majd meg, hogy a Viitorul mindkét csapata otthon játszik majd a negyeddöntőbe jutásért.

Román Kupa, nyolcaddöntők:

Viitorul II–CFR
FC Brassó–Astra Giurgiu
SC Bákó–Marosvásárhelyi ASA
Nagybányai FCM–Steaua
Temesvári ACS Poli–Petrolul
Concordia Chiajna–CSMS Iaşi
Viitorul–FC Botoşani
Pandurii–Dinamo