havi archív: augusztus 2015


Új fiú: Bryan Nouvier

#

nouvierSejtettük, hogy a csatárhiány orvoslását igazolással próbálja megoldani a klub a hétfő esti határidőig, de abban nem vagyunk biztosak, hogy egy 20 éves, profi mérkőzést még nem játszott francia középpályás érkezése lenne a megoldás. A vezetésnek ráadásul ezúttal sikerült kicseleznie a média éberségét, végre először a CFR honlapján jelent meg egy átigazolási hír.
Tovább →


Ki lesz az első kétgólos?

#

2labdaNyolc forduló után tíz különböző játékos között oszlik meg a CFR eddigi tíz bajnoki gólja. Ehhez hasonló szórás az előző 11 első ligás szezonban mindössze egyszer fordult elő a csapatnál, háromszor viszont már a második gólt is ugyanaz szerezte, mint az elsőt. Lehet szavazni is az első idei duplázóra, Tisztelt Asztaltársak!
Tovább →


Tânc hülyeségén elment egy meccs

#

chiajna_cfr_beleckŐrült első és utolsó 20 perc, közte majd egy órányi dögunalom, pocsék helyzetkihasználás, és egy buta védő hibáin elment meccs – így kapott ki először a chiajnai stadionban a KVSC. Marian Cristescu pedig végképp a Fellegvár első számú közellensége lett, aki a Brassó, az U és az Astra után immár negyedik csapatában szerzett gólt a CFR ellen.
Tovább →


Hétfő esti műfű

#

FOTBAL:CONCORDIA CHIAJNA-CFR CLUJ NAPOCA, LIGA 1 (26.10.2014)Egy teljes hét Kolozsvári Magyar Napokozás után hétfő esti visszatérünk a focihoz és a KVSC-hez, a fiúk ezúttal Chiajnán próbálják ötödik nekifutásra megszerezni a szezon első idegenbeli győzelmét. Ehhez elméletileg ideális ellenfél a Concordia, amelynek pályáján még sosem kapott ki a csapat, és a jelenlegi szezonban eddig csak egyszer tudott nyerni.
Tovább →


Valódi Asztaltársaság

#

sorozes3Komoly blogtörténeti esemény helyszíne volt kedd este a Kincses város egyik vendéglátó-ipari egysége: Virtuális Asztaltársaságunk rövid, de annál tartalmasabb időre valódi Asztaltársasággá avanzsált. A költői magasságokba emelkedő hangulatot Arany János A szegény jobbágy című költeményének alábbi soraival próbáljuk visszaidézni: Tovább →


Megint Iaşi-ban ligakupázik a KVSC

#

ligakupa1Kisorsolták a legfeleslegesebb sorozat első fordulóját, a CFR ugyanúgy a CSMS Iaşi-t fogta ki, mint egy éve, és ugyanúgy idegenben lesz a meccs, szeptember 9-én vagy 10-én.  Akkor Laci az Európa Liga kedvéért feladta a meccset, kérdés, hogy most a válogatott szünet után ki milyen erős felállásban játszik. Kiinduló információ: három-négy nappal később a Dinamo ellen, szintén idegenben játszik majd a csapat.
Tovább →



Eddig kezdtük, most zárjuk a fordulót

#

pandurii_cfr3Egymás után kétszer megy most idegenbe a KVSC, mindkétszer hétfő este (sőt, utána szintén hétfő este 9-től fogadja Botoşani-t), mintha a Ligánál és a tévéknél is számoltak volna a Kolozsvári Magyar Napokkkal. A Pandurii ellen – Miriuţă Laci két tavalyi meccsét leszámítva – kevés a kellemes emlékünk, de most végre nem Târgu Jiuban kell játszani velük.
Tovább →