havi archív: október 2014

Kikupálódtunk?

#

rapid_kupa_tadeHajnali hat óra. Beindítom a motort. A szolgálati gépjárműbe rejtett 140 ló (egyem a szívüket!) pedig engedelmesen, minden prüsszögés nélkül lendít előre bennünket a délben kezdődő bukaresti eszmecsere helyszínére. Természetesen csak a kedves Blog- és Asztaltársak tudják, hogy a  Tanügyminisztérium által szervezett, EU-pénzmosásnak is beillő puccos konferencia számunkra csupán ürügy. Az igazi célunk nyilván az esti vasutas-rangadó, ahol a KVSC-nek egyetlen feladata van: kiverni a Rapid fejéből a futballt és főleg a kupát. Vagy legalább őket kiütni a kupából, noha nem feltétlenül kupán vágás útján.
Tovább →



Giuleşti, első felvonás

#

giulestiEgy hónap alatt kétszer is megy a Rapidhoz a Kolozsvári Vasutas, csütörtökön a kupában, négy hét múlva pedig majd a bajnokságban. Régebb ez nagy derby volt, most egy a sok meccs közül, amelyet a blogszerkesztőség egyharmada a helyszínen tekint majd meg, McPásztori mesternek köszönhetően.
Tovább →


Nem nekünk való a hamar gól

#

chiajna_cfrElőször szerzett korai gólt a csapat ebben a szezonban, de először tudott CFR-vezetés után egyenlíteni az ellenfél is. Guima és Doré kihagyta a helyzeteit, Laci szerintünk elcserélte magát, így a végjátékban most nem voltak gólszerzési lehetőségek, ez pedig két pontba került Chiajnán.  
Tovább →


Végezzünk a műfűvel

#

2.FOTBAL:CS CONCORDIA CHIAJNA-CFR 1907 CLUJ NAPOCA,LIGA 1 (3.11.2013)Ha a Chiajna elleni – alig három éves múltra visszatekintő – hagyományokból indulunk ki, nem kell aggódnunk a vasárnap délutáni pontszerzés miatt: ebben a párharcban három év alatt még sosem győzött az éppen hazai pályán játszó csapat. A Concordiának amúgy is nagyon rosszul megy idén otthon: öt meccsükből egyet sem nyertek még meg.
Tovább →



Bogrács Huba felfedi a román sportsajtó kulisszatitkait

#

szekrenyBogrács Huba egy szekrényben tért magához, két vállfa és a főszerkesztő macskája között. Maga sem értette, hogyan sikerült oda teleportálnia magát, de számos időutazása során megszokta, hogy néha elvéti a célállomást. Ilyenkor bizony gyakran enyhén fogalmazva is furcsa helyszíneken találta magát. Huba többnyire jól bírta az italt, de ezúttal hasogatott a feje rendesen.
Tovább →


Megint működött a bazdelőre

#

guima_akcioTaccsot dobni tudni kell – fogalmazta meg a Dinamo-verés kulcsát KEG kolléga a második rum után. Győztes meccsen ennyire kiszámíthatóan még nem játszott idén a csapat, de ismét sikerült hátrányból fordítva felőrölnie egy ellenfelet. Erőnlét és küzdőszellem, most ennyi is elég volt a megérdemelt 2-1-hez.
Tovább →


Eb-selejtező után eb-idomításra várva

#

cfr_dinamo_vass_sougouMost, hogy Dzsudzsák bukaresti szabadrúgását századszor is végignéztük, és lájkoltuk a Dárdai Pál maradj kapitány! Facebook-oldalt, legfőbb ideje, hogy ismét a klubfutballal foglalkozzunk. Remélhetőleg a válogatott szünet alatt kitudták pihenni a fiúk a vásárhelyi vereség fáradalmait. Szükség lesz a jó erőnlétre, mert a mostanában jó formát mutató bukaresti kutyák jönnek vendégségbe. Igaz, ők többnyire kikapni járnak hozzánk, de azért még nincs okunk az elbizakodottságra.
Tovább →