cfr_ceahlaulCsak azért haragszunk Lacira a Ceahlăulnak vágott laza négyes után, mert túl korán lecserélte a mesterhármasra hajtó Tádét – megfosztva ezzel KEG mestert eme poszt megírásától. Ennél jobb kezdésről azonban nem is álmodtunk, 797 nap után ismét a KVSC áll a Liga 1 első helyén. Az megvan, hogy Tádé mind a négy kolozsvári gólját a moldvai csapatnak lőtte és jelenleg éppen ő vezeti a góllövőlistát?

A Ceahlăul nagyon nem hitte el, hogy lehet keresnivalója a Fellegváron, az első 60 percben elég passzívan tűrte a CFR letámadását, gyorsan megzavarodó védelme pedig még a tizenhatosban is engedte passzolgatni a támadóinkat. Már az első 10 percben három nagy helyzete volt a Vasutasnak, ki látott már olyat, hogy Tádé három védőt kicselezve jut el a kapu elé?

A CFR fölénye elsősorban a kiváló letámadásnak volt köszönhető, gyakorlatilag a pálya minden pontján próbált labdát szerezni a csapat, és legtöbbször már az ellenfél térfelén sikerült. A 22. percben már 8-0 volt a szögletarány és 7-0 a lövések száma, csak Márió horror-passza után fagyott meg bennünk a vér, de Chitoşcă túl nagy gólt akart lőni és csak kapufáig jutott. Aztán jött Tádé, és kilenc perc alatt eldöntötte a meccset, előbb Monroy előreívelését csúsztatta be, majd Camora beadásával fordult le tökéletesen.

A dinamikus, gyors passzjáték a szünet utáni negyedórában működött a legtökéletesebben, ekkor Costea volt a támadások motorja, jött is a megérdemelt gól. Aztán Negruţ is elköltöztetett egy pókcsaládot a bal vinkliből, és ha Larie nem flegmázza el a 11-est, az ötös is meglett volna. Hogy miért pont ő lőtte, azt csak Laci tudja… Az utolsó félórában már Minszkre tartalékoltak a fiúk, de ezért nem tudunk igazán haragudni rájuk.
cfr_ceahlaul_negrut

Így játszotok ti 

Felgueiras 5 Gyakorlatilag gólpasszt adott az ellenfélnek 0-0-nál, szerencséje volt a kapufával.
kicsi_sargalap Szusics 7 Tömte beadásokkal a támadókat, a negyedik gól előtt nagyon okosan látta meg az üres embert.
kicsi_sargalap Larie 5 A túl hanyag 11-essel sokat rontott eddigi jó megítélésén.
Rada 6 Hátul nem volt sok dolga, elöl hárították a szabadrúgását, majd a fejesét is.
Camora 7 Nemcsak a balszélen rohangált, hanem szokatlanul sokszor befele is mozgott, területet nyitva Costeának. A lövéseit blokkolták, de egy gólpasszt összehozott.
Muniru 7 Végre nem bonyolította a játékot, hanem rendre egyből passzolt.  
Monroy 7 Kiváló passzjátékával uralta a középpályát, az első gólnál ő tette Tádé fejére a labdát.
cfr_ceahlaul_tadeDeac 8 Sorra hülyítette meg a védőket, és adta a jobbnál jobb labdákat a társaknak. Pontosan érezte, hogy most nincs szükség a lövéseire.  
kicsi_sargalap kicsi_gol kicsi_le Negruţ 7 Második hullámból érkezett a beadásokra, a nap leglátványosabb gólját lőtte futtából.
kicsi_fel A 63. perctől Christian 6. Volt egy fejese és egy lövése, de mind a kettő mellé.  
kicsi_gol kicsi_le Costea 7 Végre élvezte a focit, balról bátran támadta a kaput, és a negyedik lövése beakadt. 
kicsi_fel A 76. perctől Jakolis 6. Már leült a meccs, amikor beállt, de két szép megindulása így is volt.
kicsi_gol kicsi_gol kicsi_le Tadé 8 Klasszis centerteljesítményt nyújtott, két gólja mellett volt egy ragyogó szólója, és a csapatjátékban is hasznos volt.
kicsi_fel Az 56. perctől Guima 7. Első megmozdulásából 11-est harcolt ki.