el_sorsolas1Június 23-án délben, 118 másik mellett, a CFR feliratot tartalmazó golyót is bedobják a nyoni üvegtálakba, megkavarják, mint Piszkos Fred a málnaszőrt, hogy aztán kihúzzák onnan egy második selejtezőkörös ellenfél társaságában. Nézzük, kik közül kerülhet ki az első Európa Liga-ellenfél, amelyre lehet, hogy július 10-ig kell várnunk.

Mivel az első és a második selejtezőkört ugyanazon a napon sorsolják ki, nagyon nagy a valószínűsége, hogy valamelyik első fordulóból továbbjutó csapatra vár majd a kimeltként induló KVSC. A dicsőséges 2012-es ősznek köszönhetően ugyanis a Vasutas UEFA-koefficiense jelenleg 25,451, ennél a második körben csak a Szpartak Moszkva (36,399) és a Hapoel Tel-Aviv (31,375) jobb. Sőt, a harmadik körben csatlakozók közül is csak négy magasabb van: Lyon (97,300), PSV (64,862), Plzen (40,870) és Bruges (32,260). A negyedikben kezdők között pedig hét: Inter (95,386), Tottenham (75,949), Villareal (53,542), Twente (50,862), Metalliszt Harkiv (45,693), PAOK (37,320) és Trabzonspor (31,340) – azaz továbbjutások esetén a kvalifikációban végig kiemelt lesz a csapat, még úgy is, hogy a play-offban bónuszként érkezik 15 Bajnokok Ligája-selejtezőből kihullott csapat.

Kellemetlen ellenfél persze az első fordulóból is jöhet, bár onnan a norvég és svéd topcsapatokat, valamint a bolgár Litexet az UEFA-koefficiensük miatt nem kaphatjuk. A fél Liga 1-et felvásárló Plovdivot (Luchin, Benga, Curtean, Hamza, Doré) viszont már igen. Magyar csapattal érzelmi okokból nem lenne jó játszani, ugyanakkor nem ártana elkerülni a szélsőségesen hosszú kiszállásokat, mint Izland (3347 km repülőút), a Feröer-szigetek (3262, dániai átszállással) vagy Kazahsztán. A legtávolabbi ellenfél a Karagandi (4524 km) lenne a sztyeppe közepéről, a legközelebbi pedig – a magyarokat kizárva – a Kassa (417). Kommentekbe várjuk a tippeket, hogy a Máltán, Montenegróban vagy éppen Skóciában szeretnének inkább túrázni a Tisztelt Asztaltársak?

cserszegi_fuszeres_2012A szerkesztőség kedvencei

Bmiky: mivel nem hiszem, hogy a gibraltári, andorrai vagy san marinói sztárcsapatok továbbjutnak, legyen Kassa. Közel van, szép város, érdemes lenne megnézni. Akiket elkerülnék: az összes tőlünk keletre levő csapat.

KEG: Sajnos, most nincsenek olyan lúzer kiscsapatok a potenciális ellenfelek közt, mint az Inter, ezért teljesen találomra legyen a Trencsén, mert a lengyel Zawisza Bydgoszcz kimondására nem szívesen vállalkoznék. De szimpatikus ellenfélnek tűnik a skót St. Johnstone is.

McPásztori: Hát ha a megközelíthetőséget nézzük, akkor ejsze Kassa volna a legmegfelelőbb. Érzelmi szempontból simán a St. Johnstone mellé tenném le a voksomat, s máris keresném a szoknyások országa felé tartó legfapadosabb repülőjáratot. A harmadik szempontot pedig éppen KEG kolléga juttatta eszembe. Skóciai búdosásom idején egyik italboltban a polcon lévő magyar borosüvegre ezt nyomtatták: „The unpronounceable grape”, azaz „a kiejthetetlen szőlő”. Alatta volt a bor magyar neve is: „Cserszegi fűszeres”. Hát igen, skót legyen a talpán, aki ezt ki tudja mondani. Hadd legyen hát olyan csapat, amelynek még a nevét sem tudjuk (vagy alig tudjuk) kiejteni. Pl. a grúz Csihura Sacshere. Ennek a névnek különösen a második tagja tetszett meg, melynek okán önkéntelenül is a kőszáli sasok párzási és udvarlási szokásairól kezdtem faggatni a Google-t…

Első selejtezőkör (július 3. és 10.)

Kiemeltek: Rosenborg, Tromsø, Haugesund (norvég), Litex Lovecs, Botev Plovdiv (bolgár), Ekranas (litván), Fimleikafélag Hafnarfjarðar (izlandi), IFK Göteborg, IF Brommapojkarna (svéd), Zseljeznicsar, Siroki Brijeg (boszniai), Sahter Karagandi (kazah), Spartak Nagyszombat (szlovák), Differdange 03, Jeunesse Esch (luxemburgi), RNK Split (horvát), Linfield (észak-ír), Inter Baku (azeri), Pjunik Jereván (örmény), Aberdeen (skót), Honka Espoo, MYPA (finn), Sligo Rovers (ír), Birkirkara (máltai), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), FC Vaduz (liechtensteini), FK Jagodina (szerb), FC Koper, Rudar Velenje (szlovén), Bangor City (walesi), Zimbru Chișinău, FC Tiraspol (moldovai), Nõmme Kalju (észt), Ferencváros (magyar), Daugava Daugavpils (lett), FK Kukësi, Flamurtari Vlorë (albán), Metalurg Szkopje (macedón), Csihura Sacshere (grúz).

Nem kiemeltek: Diósgyőri VTK (magyar), FK Shkëndija, Horizont Turnovo (macedón), Fola Esch (luxemburgi), Crusaders, Glenavon (észak-ír), UE Sant Julià, UE Santa Coloma (andorrai), FC Sirak, Mika Jereván (örmény), Veris Chişinău (moldovai), Gabala FK (azeri), Derry City, Dundalk FC (ír), Sioni Bolnisi (grúz), Hibernians, Sliema Wanderers (máltai), Cselik Niksics, Lovcsen Csetinje (montenegrói), FC Asztana, Kajrat Almati (kazah), Fram Reykjavík, Stjarnan Knattspyrnudeild (izlandi), FK Jelgava, Daugava Riga (lett), Víkingur Gøta, B36 Tórshavn, ÍF Fuglafjørður (feröeri), KF Laçi (albán), Vaasan Palloseura (finn), Banga Gargždai, FK Atlantas (litván), Sillamäe Kalev, Santos Tartu (észt), Airbus UK Broughton, Aberystwyth Town (walesi), AC Libertas, SS Folgore Falciano Calcio (san marinói), College Europa (gibraltári).

Második kör (július 17. és 24.)

Kiemeltek: CFR, Szpartak Moszkva (orosz), Hapoel Tel-Aviv, Hapoel Be’er Sheva (izraeli), Lech Poznan, Ruch Chorzów (lengyel), Slovan Liberec, Mladá Boleslav (cseh), Partizan Belgrád, Vojvodina (szerb), Esbjerg (dán), Zulte Waregem (belga), IF Elfsborg, AIK (svéd), Omonia Nicosia (ciprusi), Hajduk Split, HNK Rijeka (horvát), Molde FK (norvég), Luzern (svájci), CSZKA Szófia (bolgár), FC Groningen (holland), Aszterasz Tripoli (görög), Motherwell (skót), Zorja Luganszk (ukrán), Eskisehirspor (török), Neftcsi Baku (azeri), Petrolul Ploieşti (román), Dinamo Minszk (fehérorosz), SV Grödig, SKN St. Pölten (osztrák), Zesztafoni (grúz), FK Szarajevó (boszniai), valamint a Rosenborg, a Tromsø, a Litex, az Ekranas, az FH, a Göteborg, a Zseljeznicsar és a Karagandi párharcainak győztesei.

Ahova nagyon nem vágyunk: Sahtyor-stadion, Karagandi

Ahova nagyon nem vágyunk: Sahtyor-stadion, Karagandi

Nem kiemeltek: Sahtyor Szalihorszk, Nyeman Grodno (fehérorosz), Győri ETO FC (magyar), St. Johnstone (skót), Zawisza Bydgoszcz (lengyel), MFK Kassa, AS Trencsén (szlovák), ND Gorica (szlovén), Rovaniemen Palloseura (finn), valamint a többi első körös párharc győztese.

Harmadik kör (július 31. és augusztus 7.)

Kiemeltek: Olympique Lyon (francia), PSV Einhoven (holland), Viktoria Plzen (cseh), Club Bruges (belga), Real Sociedad (spanyol), Young Boys Bern (svájci), FSV Mainz 05 (német), Hull City (angol), Csernomorec Odessza (ukrán), Torino FC (olasz), Rio Ave (portugál), Atromitosz (görög), FK Krasznodar (orosz).

Nem kiemeltek: Sivasspor (török), Bröndby IF (dán), Ironi Kirjat Shmona (izraeli), Astra Giurgiu (román), Ermisz Aradippu (ciprusi).

Ahova szívesen elmennénk: Lokomotiva-stadion, Kassa

Ahova szívesen elmennénk: Lokomotiva-stadion, Kassa

Negyedik kör (play-off – augusztus 21. és 28.)

Kiemeltek: Internazionale (olasz), Tottenham Hotspur (angol), Villareal (spanyol), Twente Enchede (holland), Metalliszt Harkiv (ukrán), PAOK Szaloniki (görög), Trabzonspor (török), Borussia Mönchengladbach (német), Lokomotiv Moszkva (orosz), Rapid Wien (osztrák).

Nem kiemeltek: FC Zürich (svájci), Nacional Madeira (portugál), AS Saint-Étienne (francia), Dinamo Moszkva (orosz), PEC Zwolle (holland), KSC Lokeren (belga), Apollon Limasszol (ciprusi), FC Midtjylland (dán).

Csoportkör: FC Sevilla (spanyol), Dinamo Kijev (ukrán), Fiorentina (olasz), VfL Wolfsburg (német), Everton (angol), Estoril Praia (portugál), Guingamp (francia).