plakat1Elátkozott 11-esek Bajnoksága néven vonul majd be ez a szezon a klub történelmébe, de Negruţ brazilos próbálkozása ezúttal szerencsére nem osztott-szorzott: a KVSC hagyományaihoz híven – és túlzottan a Liga 1 realitásaihoz igazított elvárásainkkal ellentétben – megverte az FC Brassót. Igaz, csak menet közben jöttünk rá, miért ment előre szinte végig a csapat.

Tipikus CFR kontra kiscsapat meccs volt, 70 percig egyetlen irányba mentek a támadások. Az első Ogbu-Iacob csatából Costea lőtt ugyan egy gólt, de a bíró szerint előtte Csuka kiiktatta a kapust, úgyhogy  a vezetés csak a második félidő elején lett meg. A csapat a széleken könnyen kerülte meg a brassói védelmet, és Lacinak most bejött a szélsők ideiglenes megcserélése: Deac balról adta Ogbunak a tökéletes gólpasszt.

A nigériai annyira felbuzdult örömében, hogy egy 11-est és Machado kiállítását is kiharcolta, de ebben a szezonban nagyon nem megy a büntetőrúgás a csapatnak: Negruţ nekifutás nélkül akarta becsapni a kapust, de nem sikerült. Érdekes volt látni, hogy először Djokovic akarta lőni, de Cadú egészpályás sprintet nyomott le, hogy elvegye tőle a labdát és odaadja Negruţnak. Florin Iacob számára mindenestre jó ajánlólevél a 11-es védése, hiszen Felgueiras is egy Cadú-büntető hárítása után került Brassóból a Fellegvárra – és a média szerint Laci kinézte magának a 20 éves kapust.

A végén kijött a sündisznóállásból a Brassó, de sem Cristea, sem Serginho nem tudta legyőni az ismét Nagyon Szuper Máriót. Közben pedig megtudtuk, miért fontos a klub számára, hogy ne hetedik vagy hatodik, hanem lehetőleg ötödik legyen a szezon végén a csapat: a Vaslui megelőzése plusz 400 ezer eurót jelentene a televíziós jogdíjakból.

Fotó: Riti József Attila

Fotó: Riti József Attila

Így játszotok ti

Felgueiras 8 A végjátékban két óriási bravúrral mentette meg a győzelmet, Serginho szabadrúgásának kitolása a jobb felsőből az Év Védése volt.
Maftei 6 Amíg Deac volt előtte, bátran ment előre is, de Păun beállása után csak bekkelt.
Cadú 6 Néha kockáztatott az ellenfél lesreállításával, de nem lett belőle baj.
Rada 6 Szokásos egyszerűségével rombolt.
Camora 7 Nemcsak hasznos, de nagyon látványos szerelései is voltak.
kicsi_sargalap Monroy 6 Végre láttunk tőle 10 méternél hosszabb passzt is.
Djokovic 6 Meglepően támadó felfogásban játszott, de a lövései nem jöttek be.
Deac 7 A kapu elé lőtt labdái hozták a legtöbb helyzetet, de csak egyből lett gól.
kicsi_le Negruţ 6 Bátran játszott a 11-esig, azt viszont nagyon erőtlenül lőtte.
kicsi_fel A 70. perctől Rui Pedro 6. Túl nagy gólt akart lőnni a kapus felett, de irtó rosszul találta el a labdát.
kicsi_le Costea 6 Elvettek tőle egy gólt az elején, hogy miért, azt csak Colţescu tudja.
kicsi_fel A 62. perctől Păun 5. Túlságosan izgult, pedig ha higgadtabb, gólt lőhetett volna a végén.
kicsi_sargalap kicsi_gol kicsi_le Ogbu 7 Gól + kiharcolt 11-es, a második félidőben igazi csatár-teljesítményt nyújtott.
kicsi_fel A 81. perctől Batin. Sok mindenre nem maradt ideje, egyetlen érdemi akciójánál lesen volt.