piszkos_fred_malnaszor– tesszük fel Fülig Jimmy állandó kérdését a hétfő esti meccsel kapcsolatban. Csak ezzúttal nem a Piszok Alfréd nevű kapitányra és a málnaszőrre vonatkozik a kérdés, hanem a KVSC hozzáállására az FC Brassó elleni összecsapáshoz. Mert abban nem kételkedünk, hogy a klubnak elemi érdeke, hogy ne a juhok szatellit-csapatai (Viitorul vagy Săgeată), hanem a Fellegváron még sosem nyerő sárga-feketék maradjanak benn a Liga 1-ben.  A brassóiak ugyan jelenleg két ponttal a vonal fölött vannak, de nyugodtak még nem lehetnek – főleg a látványosan (és gyanúsan) megtáltosodó riválisok eredményeinek tükrében. Igaz, a programjuk lazán vállalható: a hétvégén az U-t fogadják, a zárófordulóban pedig Medgyesre mennek.

A CFR viszont az utóbbi hetekben hullámzó játékkal is gyűjtögette a pontokat, az előző hét fordulóban csak egyetlen vereség csúszott be. Akár a formát, akár a kereteket nézzük, a meccs normális körülmények között sima hazai kéne legyen, de mint a fogadóirodák oddsai is jelzik, ez most mégsincs így. A legtöbb cégnél a szokásos 1,70-1,80 helyett csak 2,20-as szorzóval adják a hazai sikert egy olyan csapat ellen, amely előző 15 kiszállásából csak kettőt tudott megnyerni, abból egyet a sereghajtó városi rivális ellen.

Az FC Brassóval amúgy is jó a CFR viszonya, az elmúlt tíz évben csak Besztercéről érkezett több játékos a csapathoz a román klubok közül. Bálint Laci, Surdu, Miclăuş, Nuno Diogo (jaj!), Mincă, Felgueiras és Velayos is tőlük jött Kolozsvárra – de következtetések helyett csak KEG kollégát idézem: mindenki abban az összeesküvés-elméletben hisz, amelyikben akar. A csapat összetételét illetően két kérdés adódik: Batin keddi gólja elég ahhoz, hogy kiszorítsa Ogbut és a Dinamo ellen már tartaléknak jelölt Muniru kap-e játéklehetőséget?

Ilyesféle kezdőkre számítunk
CFR: Felgueiras – Maftei, Cadú, Rada, Camora – Monroy, Djokovic – Deac, Negruţ, Costea – Ogbu. Sérült: Csanturia.
Brassó: Iacob – Vagner, Diogo Santos, Machado , Cr. Ionescu – Székely, Mateiu, Bruno Madeira, Aganovics – Grigorie – Andrei Cristea. Eltiltva: M. Constantin.