marin_anastasovici_stadion_giurgiuMerre tartasz, Vaszi? – kérdezhetné valaki a reptéri buszra felszálló edzőnktől. „Mittudomén, talán a róla elnevezett gyurgyevói küzdőtérre” – mondhatná ő. Merthogy még azóta sem tudtuk meg, ki volt (no ugyan ki lehetetett?) a csaknem fiktív futballistaként elhunyt, majd – nevéhez híven – stadionként feltámadó Marin Anastasovici.

Ő lett volna az igazi Trebitsch? A Buzgó Mócsing álnéven ismert gyurgyevói mészáros, a kies déli Duna-part réme? Egyesek szerint nemcsak játékos volt, hanem edző is. Csak éppen a megvalósításai hiányzanak. Annyi baj legyen. Egy szó, mint száz: vasárnap délután két órakor a krumplipüré és a bécsi szelet mellékleteként a nicsakilyenisvandesenkisemlátta Dolce és a mindekivelösszerúgomaport Antena 1 tévéadók szolgáltatják a déliek Csillaga és a KVSC összecsapását. A legtöbbünknek, akik Dolcéval felszerelt kocsmát nemigen ismerünk, újfent marad a kínos sztrím, melyre legfennebb csak vigaszul jöhet az a rím, hogy ez a hely még mindig nem a Krim, de ettől ez még nem vers ím ám.

Azt viszont már nem ímmel-ámmal mondjuk, hanem határozottan állítjuk, hogy a mérkőzésnek a házigazdák szempontjából komoly tétje van, hiszen a nyakukba liheg a Petrolul (mindössze egy ponttal lemaradva), ők pedig ebben a fordulóban a Botoșani-t fogadják, így komoly esélyük van a győzelemre. A mieink motivációja a mundér becsületének védelmén túl az lehet, hogy noha 8 pontra vagyunk az EL-selejtezőt érő negyedik helytől, az előttünk lévő Vászló nem kapta meg a jövő évi licenszet, így várhatóan lelohadnak. A Pandúrok visszakapták ugyan Grig mestert, de még nem tudni, hogy a régi-új edzőnek sikerül-e szintén vasárnap elpáholtatni a legényeivel a temesváriakat. A Dinamo háza táján sincs éppen kolbászból a kerítés, így egyelőre az ő negyedik helyük sem borítékolható. Spekuláció ide vagy oda: amíg matematikai esély van a negyedik hely megszerzésére, addig nem szabad(na) feladni. Ha semmi egyebet sem tanult volna Laci a német sportmentalitásból, ezt az egyet biztosan tapasztalta. Csak át kell adni a fílinget. Ahogyan a szíki csávó a kocsmában, amikor letépi magáról a felsőruhája felét és átnyújtja a társának: ez a fíl ing, komám!

A gyurgyevói stadionban jelenleg sajnos nem lesz KVSC blog-képviselő, annál az egyszerű oknál fogva, hogy ezúttal nem sikerült valamilyen ad hoc bukaresti teológiai konferenciát összehozni, mint tavaly májusban. Ettől függetlenül rajta leszünk az ügyön a sztrímen, és reméljük, hogy most is érvényesülnek a Gyurgyevóban régen, a sors akaratából már bevált valószínűtlenségek: hiszen az Astra letámadott, a KVSC feltámadott, a két gólt pedig Hora (!) és Valente (!) szerezték, ami a jelenlegi keretben mondjuk Csuka és Tádé találatainak felelne meg. Ennek ellenére nem tenném be mindkettőjüket a kezdőbe. Végső jótanács: ha vasárnap a meccsnézéshez tálalt krumplipüré mellé netán csirkecomb kerül, akkor azt sztaniolba vagy szalvétába csomagolva kell fogyasztani, így biztosan nem ejtjük le a földre, mert a csontot markoló kezünk úgyis hamar ökölbe szorul…

Várható kezdőcsapat: Felgueiras – Maftei, Cadú, Piccolo, Camora – Djokovics, Monroy – Deac, Rui Pedro, Costea – Ogbu.